Wednesday, June 1, 2016

Mérleg és Kard

Az erdőben van egy szabály. Aki odamegy, bármilyen okból – élni, kirándulni, kikapcsolódni –, annak el kell fogadnia az erdőlakók szabályait és törvényeit.

Az első számú törvény ez: maradj nyugodt és kerüld az erőszakot. Ha valaki bánt téged, s te még csak okot sem adsz rá, az ilyen embert el kell kerülni. Semmiképpen se menj bele erőharcba, és magyarázkodnod sem kell semmi miatt. Egyszerűen TEDD AZT, ami a lelkednek nyugalmat ad. Ha valaki, teszem azt, rágja a füledet, de neked nem esik jól a fülrágás, akkor minden további nélkül, mindenféle magyarázat nélkül állj fel, és menj tovább – ugyanis ezt egy értelmes, felnőtt embernek éreznie kellene, hogy meddig terjed a fülrágás határa egy másik embernél.

Ha utánad megy az illető, és nyaggat, akkor – ha magától nem érti meg – szavakkal is ki kell majd fejezned azt, hogy mi az, ami neked nem esik jól. S ha még ekkor sem érti, akkor érdemes elgondolkoznod azon, hogy akarsz-e ilyen emberekkel kapcsolatot, barátságot tartani. Emberek, akikkel barátkozhatsz, ugyanis mindig lesznek. Az nagyrészt rajtad múlik, hogy kiket választasz barátaidnak, kiket engedsz magadhoz közel. Ha valakiben nem tetszik valami, akkor jelezd neki anélkül, hogy ártanál neki. Egyébként a túlzott kötődést még a jókkal is kerülni kell.

Ha valaki úgy látja, úgy érzi, hogy valamiben segíteni tudsz neki, és megkér rá, akkor persze tedd meg – de csak akkor, ha úgy érzed, hogy nem megy a saját rovásodra. Nem tudhatod ugyanis, hogy idővel ki lesz az, aki készpénznek fogja venni, hogy mindig ott vagy. Ha nem kéred meg az árát – ellenszolgáltatását – annak, amit másokért teszel, akkor annak az lesz a természetes következménye, hogy előbb-utóbb rád fognak szállni, ki fognak használni. Talán még azok is, akikről most ezt még nem is gondolnád.

Belegondoltál már abba, hogyha segítséged kérsz valakitől, akkor melyik csoportba tartozol: azokéba, akik mindenképpen honorálni szeretnék, ha mástól segítséget vagy szívességet kérnek, vagy abba, aki úgy áll az emberekhez, hogy akitől lehet, ingyen és a mérleg kiegyenlítése nélkül szeretné kiszedni a másikból azt, amit lehet? Valamiért – talán önző okok miatt – nagyon sokan tartoznak a második csoportba. Jobb dolog viszont az elsőbe tartozni – aki fejlődik, tudatosan fejleszti magát, az idővel egyszerűen rá fog érezni, hogy ami ingyen van, az kevésbé becses, mint az, amiért adunk, teszünk cserébe valamit.

És ha belegondolunk, hogy valamibe sok energiát fektetünk, akkor azt nem azért tesszük, hogy ne élvezzük az eredményét, vagy legalább a szeretteink ne élvezzék az eredményét. Viszont mindenki annyit fog visszakapni mindenből, mint amennyit beletesz. Ha ingyen adom oda azt, amit nyújtani tudok úgy, hogy nem kérek, nem várok cserébe semmit, az előbb-utóbb kimerültté, frusztrálttá, fásulttá és megkeseredetté fog tenni – azért, mert ezzel semmi mást nem fejezek ki a Teremtés felé, csak azt, hogy nem értékelem magamat, a talentumomat, a lehetőségeimet… S ha ezt küldöm ki magamból, akkor én magam mit is várhatnék cserébe?