Igraine - Érmék (Pajzsok) Királynője

Igraine Cornwall hercegének, Gorloisnak volt bájos hitvese. Férje Uther hűséges követője volt. A király nagyra értékelte barátságát, mert Gorlois éveiben érett, s a csatákban nagy tapasztalatra szert tett férfiú volt.

Csakhogy egy napon Gorlois magával vitte Londonba szépséges hitvesét, s bemutatta a királynak. Uther első pillantásra szerelemre lobbant Igraine iránt, s attól fogva csak őt látta maga előtt. Igraine-nek hízelgett a dolog, mégis kellemetlenül érintette, hiszen férjes asszony volt. A hercegnek feltűnt Uther szenvedélye, ezért Igraine-t visszavitte Tintagel várába. Ez háborúskodáshoz vezetett Gorlois és a király között.

Uther Merlin, a varázsló segítségével mégis elérte vágyai célját. A mágus a herceg külsejével ruházta fel őt, így akadálytalanul bejuthatott a kastélyba. Egyesek szerint Igraine azért fogadta azon az éjszakán Uthert, mert azt hitte, a férje az. Mások úgy tartják, Uther csak az őröket tévesztette meg, Igraine pedig titokban viszonozta a szerelmét.

Bárhogyan történt is, Igraine később élete végéig szerette mélyen és szenvedélyesen a királyt. Gorlois halálát követően Uther feleségül vette Igraine-t. Házasságuk boldog volt, s az emberek is szerették a királynét, aki egyenrangú társként kormányozta férje oldalán az országot.

Most is, mint mindig, amikor Tarot-t húzok, volt egy kérdésem – s milyen tiszta válaszokat mutat mindig a Tarot, mint ahogyan az sem véletlen, éppen mikor melyik kártyacsomagot használom.

Igraine lapja valóban egy olyan helyzet kapcsán bukkant fel, ahol van két férfi, akik bár nem barátok, de jól ismerik egymást, és egy hölgy, aki néhány évig az egyik férfi társa volt, a másik férfit pedig barátként ismeri szintén több éve. A Tarot korábban azt a választ adta, hogy bár a barát-férfinak nagyon is tetszik ez a hölgy, mégis szerencsésebbnek látja, ha nem tesz lépéseket, mert kellemetlen helyzet alakult volna ki belőle – és ez igaz.

Idő múltán mindhárman függetlenek lettek. Hogy mit hoz a jövő, azt persze nem lehet tudni, mert még ha adottak is bizonyos lehetőségek, mindenki eldönti szabad akaratából, hogy él-e vele. Ami nehezebb, az elfogadása annak, ha nem él valaki a lehetőséggel, pedig érez valamit, bizsergeti valami, kíváncsi, és talán érzi is belül, hogy annyi szép és meghitt pillanatot élhetne meg egy másik emberrel.

Bár nem szeretek általánosítani, ma már szinte mindennapos jelenségnek számít, hogy lépten-nyomon olyan nőkkel találkozom – beleértve magamat is –, akik adni szeretnének, vágynak rá, hogy megoszthassák a szeretetüket valakivel, de nem kellenek a férfiaknak. Valamiért nem kellenek, valamiért nem kell a férfiaknak az, amit a nők adni tudnak. Vagy azért, mert a nő külseje nem tetszik a férfinak, vagy azért, mert a külseje ugyan tetszik neki, de mégsem akar komolyabb, bensőségesebb kapcsolatot, vagy egyszerre több kapcsolatot akar, vagy nem tud érzelmi kapcsolatot kialakítani, vagy nős, és nem akar elválni, de mégsem jó neki az, amit otthon kap, és annál többre vágyik, vagy gyerekei vannak a nőnek, és az már túl nagy felelősség, vagy a férfi nem tud elszakadni a volt feleségétől, és titokban visszavágyik, vagy úgy érzi a férfi, hogy eddig csak kihasználták, becsapták őt a nők, korábbi feleségei, kapcsolatai, és elszállt minden bizalma a másik nem iránt – lehetne sorolni hosszasan az okokat, indokokat, hogy ki miért nem akar mélyebb kötődést, miközben nőként tudom, hogy a legtöbben igenis arra vágyunk, hogy megélhessük azt, amiért ide, embernek, nőnek születtünk: gondoskodni másokról, melegen tartani a családi fészket, sütni-főzni finomakat (azért, mert öröm adni a másiknak), hálás szívvel örülni annak, ha valaki jóízűen megeszi azt a finom ebédet, és a végén nem böfögéssel nyugtázza, hogy ez jó vót, asszony, hanem megköszöni a finom ételt, amit a másik örömmel és szeretettel készített. Olyan apróság... Mégis hiánycikk lett az ilyen gesztus.

Olvastam egy posztot Anyák napja kapcsán. Egy férfi írta, aki elvált, és minden 'vagyon' nála maradt. A felesége három gyerekkel és egy bőrönddel távozott, és három gyerek után havonta tizenötezer forint tartásdíjat kap (összesen). A 'férfi' azt kezdeményezte Anyák napja címén, hogy jó lenne, ha az Apák napja nagyobb hangot kapna, mert az apakép a gyerek istenképét szolgálja kialakítani, és jó lenne, ha az apa szerepe nem az lenne, hogy ő a pénzkereső automata. Nevetnem kell... Mondja ezt egy olyan ember, aki a gyerekeire fejenként 5000 Ft-ot szán havonta, ez komoly? Nem a pénzen van a hangsúly... Isten gondoskodik rólunk: Ő VALÓBAN GONDOSKODIK.

Nagyon sok Igraine-t ismerek. Olyan nőket, akik képesek önzetlenül, őszintén adni és szeretni. Mellette nem királynőként, hanem sokszor cselédként élnek. Várják a királyukat – de inkább mondjuk úgy, hogy nyitva tartják a szívüket arra, hogy fogadni tudják a királyt, ha megérkezik (akkor lesz király a király, ha őszintén szereti a nőt, és nem akkor, ha ő uralkodik az ország kincstára fölött).

Aztán még Chaplin jutott eszembe... Azt mondta a lányának: "Csak annak szabadna odaadnod a meztelen testedet, aki már szerelembe esett a meztelen lelkeddel." Végül aztán elsirathatjuk magunkat. :) Legalábbis szoktuk. Mert nem vagyunk sem öregek, sem csúnyák, sem buták, sem gonoszok, sem hazugok – csak arra vágyunk, hogy a meztelen lelkünkkel szerelembe essen valaki.