Wednesday, May 18, 2016

Álmaink Férfia: Kelyhek Királya

Már ha van olyan, hogy álmaink Férfia - aztán majd górcső alá vesszük az álomnőket is. :) S ha már itt tartunk, hadd meséljek el egy történetet. 

Egy ismerősöm beleszeretett régebben egy barátnőmbe - számára ő az "álomlány", mondta. Ez úgy kezdődött, hogy elsőként megtetszett neki a lány külseje - ahogyan az az esetek többségében lenni szokott; aztán megtetszett neki a lány habitusa is, bár később, amikor konfliktusaik voltak, az már nem volt annyira vonzó mégsem; kicsit később, amikor már randiztak, megtetszett neki a lány háziassága és odaadó természete is. Zárójelben jegyzem meg, hogy kevesellte a lány szexuális "tudását". Itt azért már gondolkoztam, hogy tulajdonképpen mik is számára az "álomlány" kritériumai.

Feljebb került a lány a ranglétrán, amikor hajlandóságot mutatott szexuális szerepjátékokra, ám az alsó fokra csúszott, amikor azt mondta a fiúnak, hogy a következő találkozásuk alkalmával nem fog vele ágyba bújni. Addigra ugyanis volt egy rossz érzése, ami később be is igazolódott. A rossz érzés az volt, hogy a fiúnak elsősorban arra kellene, hogy szexuális képzelgéseit kiélhesse valakin. S ami még szintén kiderült - a barátnőm erről azóta sem tud, de én igen -, hogy a fiú, miközben udvarolt ennek a lánynak, másnak is csapta a szelet, akivel szintén volt testi kapcsolata is.

Hogy a Tarot-ban melyik lappal jellemezném a fent leírt férfi résztvevőt, valószínűleg az Ördöggel. De térjünk vissza a Kelyhek Királyához: az odaadó, intelligens, érzelmileg is intelligens, figyelmes, stabil, józan, de mégis gyengéd, erős, nem sírós, nem megalkuvó, konfliktusokat vállalni merő, nyitott, őszinte, hűséges férfihoz, aki felelősséget vállal a szeretteiért, dolgozik, törekszik arra, hogy haladjon, nyitott és képes a fejlődésre, nincsenek káros szenvedélyei, és menjünk egy kicsit még messzebbre: szégyenérzet nélkül képes beszélni az érzéseiről, és közben nem tartja magát gyengének - ugyanis érzésekről nyíltan beszélni valóban csak a bátor emberek képesek.

Azért hiszek benne, hogy vannak ilyen férfiak, mert sok ilyen nőt ismerek - és ha nőben van, kell lennie férfiban is. Ezt most nem valami kósza feminizmus mondatja velem, csak én jelenleg nőkben ismerek ilyet, többet is.

Egyszerűbben - sarkosabban - megfogalmazva, a Kelyhek Királya:

- őszinte
- hűséges
- becsületes
- szorgalmas
- bátor
- felelősségteljes
- tiszteli a másik embert
- erős
- figyelmes
- gyengéd
- nem iszik, nem drogozik
- egzisztenciával rendelkezik (nem kell Krőzusnak lennie, csak ne támaszkodjon magán kívül senkire)

Ha tanulmányt végeznénk egy társkereső oldalon, akkor az adatlapok alapján majdnem csakis ilyen férfiakba botlanánk, aztán előbb-utóbb ki szokott derülni, hogy valami mégsem kerek (tegyük hozzá gyorsan, mert végeztem már felmérést, hogy a férfiak hasonlóan vélekednek a nőkről).

Hogy túlzott elvárás-e a fentieket "kérni" egy embertől - ha mi magunk tudjuk nyújtani azt, amit elvárunk, akkor nem túlzott, csak nagy eséllyel kevesen fognak megfelelni a kritériumoknak. Viszont megéri várni, ebben hiszek. Mert ha leadjuk a színvonalat, az vagy romlást hoz, vagy pedig lehet nevelgetni a férfit, lehet sokat veszekedni is, de egyik sem szerencsés. Ha egy felnőtt férfit vagy felnőtt nőt nevelni kell, hát, az nem sok jót ígér.

Személy szerint még azt is hozzátenném, hogy a Kelyhek Királya nem keresi a Társát. Tudja, hogy önmagában kell megtalálnia az Egységet és a harmóniát, és ha képes egyedül is boldog, kiteljesedett életet élni, akkor a Gondviselés egymáshoz fogja őket sodorni szíve hölgyével. Így legyen. :)

No comments:

Post a Comment