Képzeljünk el egy hatalmas barlangot, melynek a mélyén már
kora gyermekkoruktól fogva leláncolt emberek élnek. Ezek az
emberek még soha nem hagyhatták el a barlangot, ezért nem is
sejtik, hogy a barlangon kívül más valóság is létezik.
A
barlangban egy nagy tűz ég, a tűz előtt pedig egy hatalmas fal
helyezkedik el. Az őrök a fal mögül mindenféle mesterséges
tárgyakat mutatnak fel "valahogy úgy, ahogyan a bábosok mutatják
fel a bábokat a nézőknek", melyeknek az árnyékát a tűz a
barlang falára vetíti. A szerencsétlen, leláncolt emberek csupán
ezeket az árnyékokat láthatják.
Az őrök élénken beszélnek
egymással, azonban a barlangüreg eltorzítja a hangjukat. A barlang
falán látott árnyékokat és az őrök eltorzított hangját a
rabok valóságnak tartják. Egy nap az őrök az egyik leláncolt
emberről leveszik a láncokat, és felvezetik a barlang szájához.
Miután a felszabadított rab kilép a sötét barlangból, kezdetben
nagyon kellemetlennek fogja tapasztalni a a kinti világot: a Nap
elvakítja, és nem fog látni semmit. Idővel azonban, miután a
szeme hozzászokott a világossághoz, meg fogja pillantani a
dolgokat a maguk valóságukban, ekkor rá fog jönni, hogy mindaz,
amit eddigi életében valóságnak hitt, csupán a valódi dolgok
árnyékai voltak.
Miután a felszabadított rab megismerkedett a
barlangon kívüli világgal, az őrök újra láncra verik, és
visszaviszik a barlangba. A visszatért rab el fogja mesélni a
társainak, hogy mit látott: hogy a falon látott dolgok csupán
csak árnyékok. A társai ki fogják nevetni és őrültnek fogják
tartani, a visszatért rabnak pedig soha többet nem lesz nyugta a
barlang mélyén, hanem vissza fog vágyni a fenti világba.
No comments:
Post a Comment