Tuesday, September 20, 2016

Varázslat


Furcsa, hogy olyan hosszú éveken keresztül számomra az ősz, a sárga falevelek megjelenése, az egyre csípősebbé, szelesebbé, szürkébbé, esősebbé váló idő mindig melankóliát, mondhatnám, talán depressziót hozott. Mert az ősz, az olyan elmúlós... És tudom, hogy sokan tapasztalnak hasonlót. Tizenöt évvel ezelőtt a kisfiam is akkor látta meg a napvilágot, amikor elköszönőben volt a nyár. Amikor vele az első sétákra elindultam, már sárga levelek szállingóztak mindenfelé. Az ő érkezésével másfajta mélabú érkezett az életembe minden ősszel - ahogyan a legnagyobb változások is mindig valahogy ősszel értek utol.  Talán csak azért, mert anyaként az ember sokkal több testi-lelki-szellemi megterhelésnek van kitéve, mint azelőtt, és mert ilyenkor kezdődik az óvoda és az iskola is, ami már önmagában véve is okoz feszültséget, sok-sok plusz tennivalót a napi rutin mellett, és mert ilyenkor amúgy is mindenki a fejéhez kap, hogy megint véget ért a nyár, és megint mindjárt véget ér egy újabb esztendő. Az idő pedig csak múlik, múlik - és igen, még csak most született, és már tizenöt éves (de akinek huszonöt éves gyereke van, az is így érzi).

Most valami megváltozott... Nem állítom, hogy most semmiféle melankóliát nem érzek a sárga falevelek láttán, ahogyan azt sem, hogy az életemben, és a számomra fontos emberek életében minden szép és jó, mert hogyan is lehetne az, nincs olyan, hogy minden szép és jó. A melankólia most is felütötte a fejét, de - talán a sok belső munkának köszönhetően - ezúttal azt érzem, hogy ebben a melankóliában öröm is van, de leginkább várakozás. 

Várom a holnapot. :) Na, nem úgy értem, hogy azt várom, hogy a holnap majd szebbet és jobbat hoz - hanem várom a napéjegyenlőséget, az pedig mindjárt itt van. Onnantól hosszabbak lesznek az éjszakák, rövidebbek a nappalok, és kiélhetem legújabb függőségemet, a sütőtöklevest. Bár ma arra gondoltam, hogy a következő leves, amit kipróbálok, az a tejszínes-chilis-gyömbéres sárgarépa-krémleves lesz, aranyra pirított pici csirkemell-kockákkal. Ezt szerintem ma fogom elkövetni. 

Szóval, olyan jó azért mégiscsak, amikor megbuggyanás nélkül ihatunk jó forró, fűszeres teát azért, hogy felmelegítsen, felpezsdítsen, energikusabbá tegyen. És olyan jó szőlőt majszolgatni, és lesz majd must is. Jut eszembe, egy orosz barátnőm egyszer valami nagyon furcsának kinéző levest készített, azt mondta, náluk az valami szakrális leves, ami a bőséget, egészséget és termékenységet szándékszik behívni az életünkbe - volt benne szőlő, mazsola, napraforgómag, búza, tejszín, és igazából bele sem gondoltam, milyen íze lehet, mert számomra akkor hajmeresztőnek hatott. Most viszont szeretném kipróbálni, csak gluténmentes változatban. Szóval, ahogyan mi változunk, úgy változik az ízlésünk is... 

És a betakarítási ünnepek sem véletlenül vannak - olyan kár, hogy az iskolákban nem tanítanak nekünk ezeknek az ünnepeknek a szakrális eredetéről és jelentéséről, bezzeg Pokémont minden gyerek, és majdnem minden felnőtt ismeri.

"… A régi bölcsek tanításai szerint négyszer kezdődik el az év az esztendő körén. Ez a négy kezdet a Nap négy 'fordulati pontját és idejét' jelenti. Új lehetőségek indulnak téli napfordulat szent idejében. Ezt követően a tavasz kezdete hoz új időt, majd a nyári forduló hosszan fényes napján is a csoda, a varázslat lehetősége várja az embereket, valamint szeptember 23-án, az ősz kezdetekor szintén új korszak indul el.

A Nap és a planéták útjuk során azonban hol a felső, hol pedig az alsó világban vándorolnak. A felső világ megjelenítője az északi égbolt, melyen a tudat, a szellem, az értelem üzenetei válnak dominánssá, míg az alsó világot a déli égbolt képviseli, melyen már az érzelem, a lélek, és a mágia hatásaival találkozunk hangsúlyosabban.

Hamarosan tehát (23-án) a Nap eléri a kozmikus egyensúly útját az Egyenlítőn, s elhozza a fény-árnyék egyenlőségének az idejét, a napéjegyenlőséget. Az évkör kiemelt napja ez, életünk felemelésének, harmonizálásának a lehetősége ekkor jelentősebb.

Ez azt jelenti, hogy ezen a napon érdemes elindítani olyan dolgokat, amelyek elsősorban a belső, lelki, szellemi régióinkat fejlesztik. Szeptember 23-át követően már a déli égbolton, vagyis az 'alsó világban' folytatja útját, tehát a lélek mélységeit, a spiritualitásunk titkait világítja be központi csillagunk, a Nap.

Eljött tehát az ideje a fokozottabb belső figyelemnek, melyet meditációs, koncentrációs, kontemplációs gyakorlatokkal is segíthetünk. Már most érdemes felkészülni a 'bőségvarázslásra'..." (Paksi Zoltán: Csillagüzenet)

A múltkor egyébként egy olyan gyönyörű sütőtök-mezőt láttam, hogy földbe gyökerezett a lábam, és teljesen behozott a látvány a jelen pillanatba. Utána fogok járni, hogy a sütőtök miért hat rám ilyen katartikus erővel, de esküszöm, még egy szupermarketben is másképpen érzem magam, ha ott vannak a sütőtökök. És amúgy miért tököt szokás vájni Halloween-kor? Ez sem véletlen - ennek is utána kell majd járnom. 

Szerintem a sütőtök - a gömb vagy összelapított gömb alakú - olyan, mint a Nap. És benne van az a sok-sok csodás napenergia, amit a tök magába szívott növekedése és érése során. Gyönyörű színe lett tőle, és kigömbölyödött. A sok mag a belsejében - ami megpirítva szintén milyen finom! - pedig jelzi nekünk, hogy a Természet milyen termékeny. Hogy ő, a sütőtök is egy termény. Olyan szép a mi magyar nyelvünk is. 

Szerintem éppen ezért vájnak sütőtököt, már aki szokott, de az idén én is fogok. Igaz, éppen a napokban vágtam el csúnyán a kezemet sütőtök-hámozás közben, de ez nem bátortalanított el attól, hogy faragjak is tököt, mert még sosem faragtam. Sokáig azt gondoltam, hogy ez az egész Halloween megint csak egy biznisz, mint a karácsony és a húsvét - persze tudom, hogy mögöttük mindig szakrális energiák, ünnepek és fordulópontok állnak, csak egyrészt visszatetsző, hogy mindenből üzletet csinálnak, a legtöbb ember pedig éppen a lényegét nem ismeri ezeknek a szakrális ünnepeknek. 

De a tök szerintem azért tök, mert egyrészt, az élettől duzzadó, húsos, narancssárga belsejét megesszük, és ha a magokat megpirítjuk, akkor azt is megesszük - szóval, ez bennünk életerővé válik, ráadásul a színe a szakrális csakra színével harmonizál. 

Aztán persze hivatalosan ez úgy van, hogy a félelmetes tökfejek elűzik a gonosz szellemeket - de szerintem valami más van mögötte, ez csak a publikus verzió. Mostanában nagyon sok árnymunkát végzek - szerintem ez az egész Halloween-dolog, ahogyan a Mindenszentek is inkább azt a célt szolgálja, hogy mindannyian árnymunkát végezzünk - akár van halottunk a temetőben, akár nincsen, belül mégis magunkat siratjuk, a saját elmúlásunkat, az élet elmúlását, és szerintem ez okozza az őszi melankóliát is. 

Talán azért nem érint most ez engem olyan mélyen és intenzíven, mint korábban, sőt, örülök a gyönyörű ősznek, mert elfogadtam olyan sok nehéz aspektusát az életnek - főleg az elmúlást. A tökfejek vigyorognak az egészen - de megértem az ő szemszögükből nézve is. 

Azt azért nem mondom, hogy nekünk is minden elmúlásnál tök módjára kellene vigyorognunk, hogyan is tudnánk, mi nem tökfejek, hanem emberek vagyunk - bár néha a kettő keveredik. Tulajdonképpen, ha jól meggondolom, lehet, hogyha valakit tökfejnek neveznek, az inkább bóknak számít, mint sértésnek, nem? Szóval, lehet, hogy mégiscsak jó ősszel tökfejnek lenni. Vigyorogni, vicsorogni, ha úgy adódik, de belülről fényt sugározni - mint ahogyan a kis gyertyák is teszik. A Szellem Örök.