Saturday, July 16, 2016

Fátimai titkok - amit tudhatunk...

A fátimai jelenések 1917-ben történtek a portugál kisváros, Fátima közelében. Bizonyos időközönként összesen hat jelenés történt. A Katolikus Egyház a jelenéseket hitelesnek nyilvánította. A jelenések során három kisgyerek, Jacinta, Lúcia és Francisco a Szűzanyát látták megjelenni. Az utolsó, hatodik jelenés 1917. október 13-án történt, több tízezer ember látta. 

1917. május 13-án a három kisgyerek nyájat őrzött Fátima mellett. Közülük a legidősebb, Lúcia ekkor tíz éves volt (2005-ben halt meg). A másik két gyerek, Jacinta és Francisco hét és kilenc évesek voltak, mindketten gyermekkorukban meghaltak (Francisco 1919-ben, Jacinta 1920-ban).

Azon a bizonyos napon, május 13-án, a déli imádságot követően a gyerekek kövekből kis házat építettek. Ekkor egy erős fényt láttak. Hazafelé indultak már, amikor kissé odébb újra felvillanni látták az erős fényt, s egy tölgyfabokor fölött egy hölgy jelent meg nekik. A gyerekek elmondása szerint a hölgy ragyogóbb volt a Napnál, s kezében egy rózsafüzért tartott. 

A hölgy azt kérte a gyerekektől, hogy öt hónapon át minden hónap tizenharmadik napján ugyanott jelenjenek meg. A gyerekek így is tettek, és a hölgy valóban minden alkalommal eljött hozzájuk, és a július 13-án tett látogatása során három titkot tárt fel a gyerekeknek. 

Az első titok a Pokol látomása volt; a második azt tárta fel, hogy az I. világháború hamarosan véget ér, de ha az emberek nem térnek jó útra, hamarosan egy második, még szörnyűbb világháború fog kitörni. Szintén a második titok kinyilatkoztatása során kérte Szűzanya Oroszország felajánlását Mária Szeplőtelen Szívének. A harmadik titok feltárásakor a gyerekek a Szűzanya jobbján egy Angyalt láttak. Az Angyal bal kezében egy lángoló pallos volt, amivel fel akarta gyújtani a világot, ám a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Szűzanya jobb kezéből a gyerekek felé áramló fénnyel. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatott, s azt mondta: "Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!" Szintén a harmadik titok feltárásakor látták a gyerekek azt, hogy az általuk Szentatyának vélt, fehér ruhás embert mások meggyilkolják - később, a II. János Pált ért merényletet (1981. május 13-án történt) ezzel a feltárással azonosították. A látomásban az általuk Szentatyának vélt ember egy düledező város romjain keresztül, gyilkos nyilak tüzében egy hegyhez ért, melynek tetején egy kereszt állt. A keresztnél lerogyott, és az őt ért támadások következtében meghalt. A kereszt két szára alatt egy-egy Angyal állt. Az emberek vérét fogták fel a kezükben lévő kristálykannákba, s öntözték vele az Istenhez térő lelkeket.

A három gyerek közül Jacinta és Francisco spanyolnáthában meghalt, Lúcia pedig először a Dorottya, majd a Karmelita Rendbe vonult. A Szűzanyától kapott látomásokat és titkokat először 1927-ben jegyezte le, de ezt gyóntatója elégettette vele. Egy későbbi leírás a harmadik titkot nem tartalmazta - Lúcia azt mondta, ezt még nem szabad nyilvánosságra hozni.

1941-ben újra lejegyezte Lúcia a látomásokat, de ismét csak az első két titkot részletezte, azt mondta, a harmadikról hallgatnia kell. Kicsivel később egy újabb lejegyzésben az első két titkot kiegészítette, a harmadikról azonban még mindig nem tett említést. 

1944-ben Lúcia súlyosan megbetegedett - Fátima püspöke arra kérte, hogy írja le a harmadik titkot is, mert attól féltek, hogy meghal, s magával viszi a titkot. 1944. március 1. keltezéssel Lúcia papírra vetette a harmadik titkot is, ezt két borítékba helyezték. A külső borítékra azt írta Lúcia, hogy csak 1960 után bonthatja fel a fátimai püspök vagy a lisszaboni pátriárka. 

1957. április 4-én Lúcia azt kérte, a lezárt borítékot helyezzék át a Vatikán Titkos Levéltárába - így is történt. A pecséttel lezárt boríték 1958-ban bontatlanul a Vatikánba került. Némi várakozás után - szintén bontatlanul - a Titkos Levéltárban helyezték el. 

1965. március 27-én VI. Pál pápa felbontotta a borítékot, és elolvasta a tartalmát - utasítására az írást újra a Titkos Levéltárban helyezték el, és döntése alapján tartalma nem kerülhet nyilvánosságra. 

1982. május 12-én Lúcia levelet írt II. János Pál pápának, melyben magyarázatot fűzött a harmadik titok mellé. 

1984. március 25-én II. János Pál Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta az embereket és a népeket. Lúcia megerősítette, hogy ez megfelel a Szűzanya akaratának, amit a jelenések során közölt a gyerekekkel. Azt mondta: "1984. március 25-én megtörtént az, amit Miasszonyunk kért."

Az ezredfordulón II. János Pál pápa és Joseph Ratzinger bíboros a harmadik titok nyilvánosságra hozatalát tervezték. Megkérték Tarcisio Bertone bíborost, hogy menjen el Lúcia nővérhez, s győződjön meg a harmadik titok hitelességéről. Lúcia nővérnek pedig saját kezűleg írt egy levelet II. János Pál, hogy fogadja a bíborost. A találkozás 2000. április 27-én megtörtént: a harmadik titkot hitelesnek nyilvánították. Lúcia azt mondta, amit látott, azt leírta, a magyarázat pedig nem rá tartozik, hanem a pápára. 

2000. június 26-án a harmadik titok részleteit napvilágra hozták. 2000. október 8-án II. János Pál a Szűzanyának ajánlotta a harmadik évezredet. 

2001-ben Lúcia azt mondta a kételkedőknek, akik szerint vannak még részek, amelyeket titok fed, hogy mindent leírt, nincs több titok. A kételkedők továbbra is úgy gondolják, hogy van titok, és van egy titkos záradék is, amelyet a mai napig nem hoztak nyilvánosságra. A magam részéről a kételkedők közé tartozom. :)

Lúcia 98 éves korában, 2005. február 13-án hunyt el. 

A következő blogbejegyzésben pedig arról szeretném megkérdezni a Tarot-t, ha kaphatunk rá választ, hogy mi áll a titkos záradékban. Kíváncsian várom!

No comments:

Post a Comment