Thursday, June 9, 2016

Szövetség - Kelyhek Kettes

Az nagyon igaz, hogy másokkal is csak úgy tudunk harmóniában lenni, ha önmagunkkal békében vagyunk. Számomra ezt jelenti elsősorban a Kelyhek Kettes. Jelent persze szerelmet is, két ember közötti összhangot - ám az csak akkor lehetséges, ha önmagunkkal összhangban vagyunk.

Éppen kaptam ma egy videoüzenetet, jobbkor nem is jöhetett volna - önmagunk testi-lelki-szellemi kizsákmányolása ellen hívja fel a figyelmet. Időről időre visszatérő lecke nálam, hogy tudni kell idejében megállni, és elfogadni, hogy csak annyit tehetek, amennyit tenni tudok. Többet nem. Hogyan is tehetne bárki többet annál, mint amennyit tenni tud? Sehogyan, vagy erején felül, de annak úgysem lesz sosem jó vége.

A Kelyhek Kettes számomra azt az üzenetet hordozza, hogy bár két ember látható a kártyán, mégis elsősorban magunkkal kell egy egészséges pertut innunk, egészséges szövetséget kialakítanunk, amely a szereteten és a bizalmon alapul - önmagunk szeretetén, és az önmagunkba - és a Mindenhatóba - vetett bizalmunkon alapul. Önmagunk szeretete az is, hogy nem zsákmányoljuk ki önmagunkat, és nem akarunk többet tenni annál, mint amennyit tenni tudunk. Ha valamiért/valakiért megtettem mindent, amit tenni tudok, nem feláldozva magamat, és mégsem azt kapom vissza, amit szeretnék, vagy szerintem érdemelnék, akkor semmi értelme sincs bánkódni vagy bosszankodni miatta, mert egyrészt, az csak még lejjebb húzza az embert, másrészt pedig valóban úgy volna érdemes tennünk mindent, bármiről legyen is szó, hogy - még ha emberek vagyunk is - a földi, fizikai síkon senkitől semmit nem várunk cserébe…

Ha jót teszünk, elvileg jót kapunk vissza - de fontos észben tartanunk, hogy nem mindig. Ha csak jó dolgok történnének, akkor ugyanis megállna a fejlődés, és azzal együtt az élet is értelmét vesztené. "Idd a saját orvosságodat!" - ez volt ma a videoüzenet címe… Ezért is szeretem annyira a Tarot-t. :) Mert a kérdésem az volt ma saját magam felé, hogy miért szeretem én annyira a Tarot - hogy azt érzem, minden gondom elszáll, ha Tarot van a kezemben. Hát, nekem ez az orvosságom. Ha ezt iszom, nem ürül ki a kehely, hanem van helyette máris még egy újabb kehely. A Tarot mélységes és végtelen.

No comments:

Post a Comment